Hamár mindenkinek van, nekünk is legyen...
Igyekeztem összerakni egy megfelelő önéletrajzot, munkakeresés jóvoltából. Nem mondom, hogy mindenkinek így kell jelentkeznie, egy esetleges munkára, de irányadó az lehet.
Vázlat: (nekem így sikerült első lendületre)
Stefanovszky Anna Eszter vagyok.
1986. július 26.án születtem Székesfehérváron.
Mindig is érdekelt a képalkotás, már gyermekként is sokat rajzoltam, próbáltam megmutatni másoknak a látásmódomat és az elképzeléseimet. A fotózás először érdeklődés, majd hobbi és most mint munka. De nem munkának fogom fel, hanem szeretem csinálni. Szeretem megmutatni a szépet és, hogy én mit is látok.
A 2000-es években ismerkedtem meg a fotózással, amikor megvettem az első fényképezőgépemet, egy Praktica M60 26 mm-es gépet. Természetesen a rajzolás megmaradt. Négy évig egy dunaújvárosi gimnáziumba jártam, majd ugyan itt a főiskolai éveim alatt hobbi szinten megmaradt a fotózás iránti szeretetem, bár a rajzolás szép lassan elmaradt.
Budapestre 2009-ben kerültem, azóta itt élek. Ez időtájt kezdett komolyan érdekelni a fotózás, első sorban az alkotási vágy miatt, és hogy megörökítsem a körülöttem lévő világot. Először modellnek álltam, hogy megismerkedjem a szakmai legjobbjaival, tapasztalatot szerezzek és megfigyelhessem, hogyan is dolgozik egy fotós. Majd 2011-ben beiratkoztam egy 2 éves szakmai továbbképzésre, hogy tovább fejlesszem az ismereteimet. Ekkor váltottam tükörreflexes fényképezőgépre. Elmerültem a természetfotózásban, azon belül is a makrófotózásban. Azokat az apró dolgokat akartam megmutatni, melyek mellett nap mint nap elmegyünk.
Az iskolai anyag haladtával új lehetőségek nyíltak meg előttem és a természetfotózás valahogy a háttérbe szorult. Szeretem a várost, az embereket és szívesen készítek fotósorozatokat. Próbálok a realitás talaján járni, de a képeimet a saját látásmódom alapján szeretném visszaadni. Mivel szeretem a rendezettséget, a fotóimat is igyekeztem jól átlátható kategóriákba sorolni. Ez talán a gyerekkori gyűjtőszenvedélyemből adódik, ami mára inkább a fotózással kapcsolatos dolgokra terjed ki. Legyen az egy régi fényképezőgép, könyv, újság vagy olyan apró tárgy, ami a fényképezést juttatja eszembe. Igaz, hogy digitális világban élünk, de nagy örömmel használom a régi kameráimat is. Épp ezért inkább a fotóim meséljék el, hogy ki is vagyok valójában, és mit szeretek ebben a világban.
Végzetség:
2007-2009 Dunaújvárosi Főiskola
Műszaki Informatikai Mérnökasszisztens
2011-2013 OKTÁV
Alkalmazott Fotógráfus szak
Levelező tagozaton, jelenleg Alkalmazott fotógráfusnak tanulok. Célom, hogy a lehető legjobb fotós váljon belőlem.
Nyitott vagyok az új dolgokra és nagyon, de nagyon szeretném az eddig meg tanultakat kamatoztatni. Ha valamit esetleg még nem tudok, hát megtanulom! Az ilyen nekem nem akadály.
Szakmai tapasztalat:
2012. 03. – Protektion Plus Hungary Kft.
2012. 08. 31. Személyi asszisztens fotós mellett; adminisztratív feladatok ellátása, ügyfélszolgálat, dokumentumok katalogizálása, ügyfelekkel való kapcsolattartás, rendezvényszervezés, koordinálás (modellek és fotósok, biztonsági szolgálat emberei). Werk fotók elkészítése.
Nyelvtudás: (mert ugye az is kell)
Német - Alapfok
Olasz - Alapfok
Angol - tanulás alatt
Egyéb képességek:
Számítógépes Ismeretek: Microsoft Office programok (Excel, Outlook, stb), Internet (FireFox, Explorer, Google Chrome), Windows XP, HTML programozás, Total Commander, gyorsírás, Photoshop (és kiegészítő programai), stb.
Érdeklődési kör:
Csöppnyi szabadidőmben: zenét hallgatok, táncolok, olvasok, kirándulásokat szervezet, moziba járok (vagy színházba), íjászkodom, fotózások, modellkedés (mert szeretem a szépet), küzdő sportok.
Emellett szeretnék minél több csodálatos helyre eljutni a világban (de hát ki nem…?) és megörökíteni azokat.
Kompetenciáim:
Alaposság, alkalmazkodóképesség, barátságosság, dinamikus személyiség, empátia, esztétikai- és etikai érzék, gyakorlati készség - gyakorlati beállítottság, kreativitás, önálló döntéshozatali készség, tisztaság (munkavégzés során), állóképesség, információfeldolgozási képesség, szervezőkészség, terhelhetőség.